jún
10

Hm

| Szerző: Hefnersbun | 8:25 am

 Meglepő volt a tegnap estém.

Miután úgy döntöttem, hogy elég volt a napból, nyugovóra térek, csörgött a telefonom. Egy régi barátom volt az. A több éves nem beszélés után, az első pár mondat elég bénácskára sikerült, aztán kibökte az igazságot.
Pár évvel ezelőtt, mikor megszakítottuk a kapcsolatunkat, figyelmeztettem, hogy próbáljon kicsit máshogy állni az emberekhez, mert nem fogja soha megtalálni a szerelmet. Akkor Ő azt mondta, hogy csak a sértettség beszél belőlem, nincs vele semmi baj.
Most, majd' 10 év után bevallotta, hogy igazam volt. A kapcsolatai sorra tönkre mennek, és kezdi látni, hogy nem mindig a másikkal van a baj.....
Nem tudom hogyan segíthetnék neki, hiszen már nem ismerem. És az az igazság, hogy már nem is nagyon akarom megismerni. Ám, mivel bizalommal fordult hozzám, köteles vagyok a tőlem telhető legtöbbet segíteni neki. De mit is mondjak egy elkeseredett embernek? Mondjam el neki a 10 évvel ezelőtti hibáit, alázzam, tiporjam megint sárba? Ezt kellene tennem, hiszen így tudna csak valóban magába, mélyen nézni.
Szeretnék segíteni neki a legkevesebb fájdalommal... 
Kemény lesz....

A bejegyzés trackback címe:

https://soulrabbit.blog.hu/api/trackback/id/tr603128011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.