Állapotainkat nagyban meghatározzák a külső ingerek. Ezt pár évvel ezelőtt tudtam és tapasztaltam meg a saját életemben.

Most jelenleg Hans Zimmer-t hallgatva írok,https://youtu.be/ppXYF-CURVw és újra visszajönnek az emlékek, amikor nem tudván miért, de kemény rockot, vagy bús magyart hallgattam. Jó volt belemélyülni az önsajnálatba, a megoldatlanságokba.

Most már másképpen látom ezt a dolgot. No, meg persze másképp is csinálom. Aimkor azt érzem, hogy a hirtelen, erős és indulatos zenék után vágyódom, egy-egy szám erejéig elengedem, hagyom magam süllyedni. De aztán hanem is az ellentétjét, de legalább valamii kellemes, lágyabb hangzást veszek elő. 

Érdekes párosítás , jelenleg ami mindkét verziót tudja biztosítani az a Depeche Mode - Sea of sin című dala.

https://youtu.be/JPb-59BPHAk  

A 90-s évek egyik legkíválóbb zenéje. Persze, elfogult vagyok, nadena! 

Tehát csak annyit: Figyelj oda mit engedsz be szemen és fülön. Ha érzed, hogy rossz a hangulat, lehetőleg ne véres horrort nézz, inkább egy elgondolkodtató drámát, vagy szélsőségesek próbálkozhatnak a vígjátékkal. Zenét pedig hallgass! Figyeld meg az érzéseidet, a gondolataidat, és cselekedj azzal azonosan, vagy éppen ellene. Úgy, ahogy jól érezd magad. Hiszen ez az egyik legfontosabb az életben, és a mástól várt boldogság ritka és nem is igazán tartós... 

Ezzel a címmel vettem egy könyvet, mivel úgy éreztem az emberek kifordultak magukból vagy csak én  nem értem, mit miért csinálnak. Válaszokat kerestem.

Négy személyiséggel foglalkozik a könyv írója, a hátsó borítójáról idézek:

" Joe Navarro, az FBI egykori ügynökének könyve megtanít a négy leggyakoribb " veszélyes személyiség": a nárcisztikus, a ragadozó, a paranoiás és a labilis típus azonosítására. Részletesen ismerteti az egyes típusok felől érkező fenyegetést. Így megvédhetjük magunkat, rövid és hosszú távon egyaránt. De ha mégsem tudtuk elkerülni a pusztító erő közelségét, bemutatja azt is, hogyan dolgozhatjuk fel az általa okozott traumát"

Az a helyzet, hogy van benne gyorsteszt, ami alapján kiderül egy adott személyről, hogy melyik csoportba tartozik. Kell-e félni tőle, vagy esetleg a lehető legmesszebb kell tőle menekülni. 

A teszteket magamra vonatkozóan is elvégeztem. Eredmény: nárcisztikus-labilis-ragadozó vagyok. Paranoiás még nem,de ami késik, nem múlik.... Nyilván nem a veszélyes kategóriába tartozva, de a lehetőségek bennem vannak, mint ahogyan mindenkiben. Ez nem baj, a baj akkor kezdődik, amikor elhatalmasodik, és erről nem veszünk tudomást. Ismerjük meg önmagunkat. A legrosszabb és legjobb oldalainkat, és kérdezzük meg magunktól:

Szeretnék -e egy olyan emberrel kapcsolatban lenni, mint én magam?

Érdemes ezen elgondolkozni, mielőtt más emberekkel kapcsolatfelvételbe kezdünk. Milyen mértékű a zavarunk? Mit teszünk meg a gyógyulásért? Akarunk-e gyógyulni (azaz tisztában vagyunk-e a zavarunkkal)? Milyen hatással vagyok a környezetemre emiatt? 

Sok éve már, hogy nem írtam bejegyzést. A mostani vélhetően egy sor tisztázatlan vagy problémás kérdésre keres választ. Vagy csak magyarázatot ad az elmúlt hónapokban történtekre.

Kezdjük azzal, hogy mi történik olyankor, amikor két introvertált, depresszióra hajlamos egyén találkozik és fellobban bennük az egymásban megérzett 'végre valaki megért!' érzés? Nyilvánvalóan azonnali ragszkodás, és ismeretség elmélyítése következik. Hibátlan. Ő megért, én megértem, szeretjük egymást, családot revezünk és közös jövőt. Aztán egyszercsak valami történik. A lélekben. Már nincs szeretet, már nincs ragaszkodás. 

Ez is hibátlan. Így működik az Univerzum. Van, aztán elmúlik. Hogy milyen gondolatok vannak bennem ezzel kapcsolatban? Valahol azt olvastam, hogy mivel az egyesúly fontos, ezért ne keserdjünk el, amikor nekünk éppen nagyon rossz, meert valaki másnak éppen akkor nagyon jó. ( Valójában ez nem teljesen vígasztal, de kapaszkodónak megteszi.) Ebből adódóan amikor mi a felhőkben repkedünk, valahol, valaki nagyon el van keseredve. Akár oly mértékben, hogy nem lát kiutat. Ilyenkor bízzunk benne, hogy vannak mellette olyan Emberek, akik akár csak egy beszélgetéssel is , de enyhet tudnak hozni a szenvedéseibe. 

Féltem a 40. születésnapomtól. Ilyenkor számot vesz az ember az életéről. Az olyan nagyon ünnepelt nap olykor keserves tud lenni. Amikor éppen elhagyva, egyedül a szobában gondolkodik az ember, hogy hol rontotta el, és mi értelme volt annak, hogy a Földön van?  Mivel még itt vagyok, valami oka nyilván van, és ezer százalék, hogy nem egyhamar derül ki, miért is. 

Ami biztos: az alapszabályokat követve, szeretettel és megértéssel fordulni emberekhez, ismerősökhöz, barátokhoz, szerelmekhez. Ez minden emberség alapja, minden körülmények között. Ha segítséget kérnek, lehetőség szerint megtenni, vagy hozzá segíteni a segitőhöz. Minden embernek meg vannak a gubancai, amiket olykor egy hosszú / kevésbé hosszú beszélgetés tud oldani. 

Ne féljünk segítséget kérni, akár szakembertől!

Unalomig ismételt , de valóban hasznos: Sportolj! Mozogj! Változtass! 

Talán hamarabb útra kelek, mint kik készültek indulni.
Talán magányosabb leszek, mint bárki más.
De talán a szívemben itt maradtok gyönyörű emlékként,
hogy mosolyogva, sírva gondolhassak vissza rátok 
a legmagányosabb percekben....

A napfelkeltében számomra az a csodálatos, ahogy előbújik a horizont mögül, és lassan de biztosan átmelengeti a testemet, szívemet, lelkemet. És bár minden nap megismétli ezt a folyamatot, mégis... mindig új reményeket, új esélyeket ad az életbe. 
Szeretném huncut kis érkeztét úgy fogadni, legalább még egyszer ezen a nyáron , hogy egy dombon ülve, magam mögött hagyva a város zaját, szürkeségét, csak rá tudok koncentrálni. Kiélvezni, fogadni és köszönteni.