lánnyal, akivel pár napot töltöttem egy minden tekintetben zárt csoportban. Nem voltunk a legjobb formánkban, de még így is meg volt az a láthatalan kapocs köztünk. Amikor belenézel valaki szemébe és átjön a múltja, a jelene és a jövöje. ( amikor első találkozáskor megölelt és ezt mondta: - Köszönöm, hogy nem kell megfeszítselek a szívemen!- átéreztem a mérhetetlen szeretet adási vágyát ) Pár hét után mindketten jobban vagyunk, így nem láttuk akadályát az újra találkozásnak.
Ma sem kellett megfeszítenünk egymást a szívünkön, hiszen mindvégig ott voltunk és vagyunk azóta is. Nem hiszek a véletlenekben és még a legapróbb , akár negatív eseményekben is ott van az új élet, újra kezdés magja.
Emlékeztetett arra, hogy vannak pillanatok, napok, amikor minden semmisnek tűnik, elveszettnek, elvesztegettnek. Mégis ... ha nem is látod a célt, de mégcsak az utat sem, indulj el... talán sárba lépsz, talán néha süllyedsz egy kicsikét, de ott van az út.. és mindig lesznek kísérőid... talán látod őket, megtudod érinteni.. vagy csak érzed. Ne félj szembe nézni a démonaiddal. Az érzelmeiddel. Ismerd meg a legrosszabb oldalaidat, ha kell változtass.
Ne félj beszélni azzal, akivel kell, és főleg azzal ne, akinek szüksége van egy beszélgetésre. Veled. Beszélj akár magadhoz, akár egy másik személyhez, csak mondd el! Bocsáss meg magadnak, a másiknak, nem tudhatjuk mennyi időre kaptunk szerződést erre a világra, ebbe az életbe.
Szeress élni, szeretni, csalódni, fájdalmat érezni. Szeress mindent, ami távoli, és mindent ami közeli. Minden Érted van! Élj ezzel az adománnyal, hogy képes vagy értékelni a zenét, a művészetet. A gyermekzsivajt, a cica dorombolását, a kutya hűséges arcon nyalását. A levegő éles frissességét, a felhők halmozódását, a ködös esték vészesen gyönyörűségét.
ÉLJ!
