Titok vagyok Én az életedben.
Senki nem tudja hogy vagyok Neked, csak Te.
Nem foglalkozik azzal senki, hogy miért nem itthon vagy vasárnap este, hanem máshol.
Igaz az Én barátaim tudnak Rólad, és ezért csodálkoznak:
- Hol a párod?
- Majd jön... a múltjánál van.
ÉS igen. Ez a helyes kifejezés.
A múltadnál vagy, onnan kiszakítani Téged nem, és beengedni sem engedsz Engem.
Viszont akkor a kérdés:
Hogyan tovább?
Éljek Én is a múltamnak, nem foglalkozva azzal, ha ez Benned fájdalmat okoz esetleg?
Vagy megalázkodva fogadjam el, azt a keveset, amit kapok belőled, és aminek annyira örültem?
Én lennék telhetetlen? Én nem tudok örülni annak, ami van, és ezért van bennem a boldogtalanság magja elültetve?
Ne foglalkozzak azzal, hogy mi az általánosságban elfogadott, hanem fogadjam el hogy ez megint nem az a helyzet, hogy van egy párom, és boldogan élünk, míg meg nem halunk?
Mert mindig lesz 1-2-3 múltad, ami fontosabb annál, hogy Velem légy, engem ismerj meg, és tudd eldönteni, hogy akarsz -e velem, és engem?
