Sokszor és sokan jártunk már így: szép egészségesnek látszó almát a kezünkbe veszünk, forgatjuk, nézegetjük, és amikor beleharapunk, kifordul a szánkból a falat.
Emberekkel is vagyunk így. És igen gyakran a rothadásukért saját maguk a felelősek.
A keresztény vallásúak a legborzasztóbbak. Hiszen Ők elmennek minden vasárnap a templomba, megbánják bűneiket Isten színe előtt, majd folytatják a pocsék, antiszociális, vagy bűnös életüket tovább, mint előtte. Nem változtatnak semmin, hiszen majd Isten megbocsát, és közben sajnálják magukat (miközben tisztában vannak vele, hogy a bűneik miatt szenvednek jelenleg is). Néha megráznám némelyiket:
- Ne az Istentől kérj bocsánatot, hanem a veled élőktől, próbálj meg változtatni a viselkedéseden, az élethez való hozzá állásodon, és máris nem lesz semmi baj! Az Isten csak eléd dobhat esélyeket, de baszki, ha nem élsz velük, soha nem lesz jobb!
Igen, néha ezt tenném. De általában csak némán magamban mosolyogva hallgatom a sirámokat.
Hiszen ha az ember nem ismeri fel a saját hibáit és nem változtat rajtuk, ahogy a mondás is mondja: " A jó Isten sem tud rajta segíteni".
Ahhoz, hogy az ember egészséges életet tudjon élni akár a pénztelenség ellenére is, az kell, hogy eltudja fogadni azt a keveset is amit pillanatnyilag kapott, hálát adni ezért, és azért hogyha esetleg volt jobb is már az életben.
A lelkileg nyughatatlan ember soha nem lesz boldog, mert mindig többre, nagyobbra, szebbre fog vágyni , mint amit a sors elé dobott lehetőségként. persze a vágyak és az álmok viszik előrébb az emberiséget, ám a folyamatosan nyughatatlan ember lelke sosem fog megnyugodni. Van erre egy buddhista történet, Mittavinda története, aminek most csak a tanulságát írom ide:
" - Jegyezd meg Mittavinda: azokat, akik a mohóság ösvényén haladnak soha, semmi nem teszi elégedetté. Az ilyen emberek bármit megszerezhetnek, mindig többre vágynak. Sok aranyuk van? Még többet akarnak. Élvezet az életük? Még több kéjre vágynak. Elragadja őket a kapzsiság örvénye, ami aztán idővel a fájdalom forgatagává változik."
Az ilyen élhetetlen, hálátlan ember az, aki folyamatosan teszi a nem megfelelőt, így automatikusan a saját sorsát viszi tovább a helytelen úton.
"Tetteinkkel saját magunk váltjuk valóra mindazt,
amitől a legjobban rettegünk"
