Van időm

 Most hogy a hangszálaim úgy döntöttek, nem akarnak működni a természetes módjukban, ezáltal nem tudok hangot kiadni magamból a morgás, illetve a görcsös suttogáson kívül.
Van időm tanulni, gondolkozni.
Tanulni mert kell, gondolkozni, mert állandóan azt csinálom:)
Elgondolkoztam egy ismerősöm által kifejtett véleményről rólam.
Igen. Számomra a szeretet a legfontosabb. Szerencsére ezt tanultam Édesanyámtól. Azt hogy soha ne feküdjek le haraggal a szívemben, hogy reggel mikor felébredek, gondoljak a szeretteimre, és mosolyogva köszöntsem őket.
Nem egyszer előfordult, hogy korábban felriadtam csak úgy hajnalban, és vártam mikor csörög a telefon, hogy valakimmel valami nagy baj történt. Mikor nem csörgött, visszaaludtam, de ébredéskor az volt az első, hogy körbecsörögtem, hogy mindenki meg van -e. 
Hogy ez baj lenne? Nem hinném.
A mindennapi dolgok haladnak a maguk útján, és én próbálom azt kivenni és adni egy nap- ból /ba a legtöbbet, amire a legnagyobb szükségem van: a szeretet. Hiszen mindenkinek szüksége van rá, csak sokan nem mutatják. Pedig egy apró mosoly egy idegentől, egy kedves simogatás a szülőtől, egy kedves szó egy távoli ismerőstől igen, igen, igenis! nagyon sokat jelent mindenkinek!
Sajnálom azokat az embereket, akiknek a neveltetésük folytán beleivódott a nemet mondani nem tudás. Sajnálni tudom őket csak, mert soha nem fogják megérezni azt: hogy valaki szereti őket olyannak mint amilyenek. Persze kell a jólneveltség, de kell az is hogy nemet tudjanak mondai, ahhoz hogy értékelni tudják azt amit őszintén és akarattal tesznek.
Van egy ilyen ismerősöm, és sajnos soha nem tudom, hogy miért tesz meg valamit: a jó nevelés miatt, vagy mert tényleg nekem akar segíteni. Ha nem érdekelne az ember, letojnám miért teszi, csak tegye! De sajnos nem vagyok ilyen... Pedig mennyivel előrébb lennék akkor...