A kérdés, amit fel kell tennünk magunkban: képes vagyok annyi áldozatot hozni az életemben, amivel egy gyermek jár? Tudván azt, hogy semmiféle segítséget nem kapok sem a családomtól, sem a gyermek apjától.
A gyermek minimum 18 éves program. Minden elismerésem azon anyáknak, akik már az állapotosság legelső pillanatában tudják, h egyedül lesznek, és mégis megtartják. Persze más a helyzet, mikor párkapcsolatban csusszan be a bébi, és közben dönt úgy a kispapa, hogy ő ezt mégsem így gondolta....Nem könnyebb, de másabb....
HA egy picike kétely is van bennünk, h igen mi ezt akarjuk, és végig csináljuk, akkor ne tegyük! Abban a pillanatban, mikor eldöntjük, h megtartjuk a bébit: felelősséget, örök életre szóló felelősséget vállalunk egy másik ember iránt.
Ehhez Én MOST túl önző vagyok. Nem akarok más iránt felelősséget, hiába az én vérem, az én klónom. Egyedül vagyok, és önző.
Persze más lenne a hozzá állásom, ha a magzat másik klónozójával még kapcsolatban lennénk, akkor igen, azt mondanám: MI csináltuk, MI vállaljuk.
Mindenképp mindig a nő jár **arul.
2-en vannak a BOLDOGSÁGBAN.
1.: megtartás egyedül 2.: abortusz egyedül
Úgyhogy tabletta elő, és ne foglalkozz azzal, h a természet ha adja el kell fogadni.. Az ilyen dolgokat sajnos nem mindig lehet...
Csak tudnám a kisebbség hogyan tud úgy gondolkozni, h mindegy mennyi van, elfér még egy..... :D
