Féktelen vad szenvedéllyel ölelsz át,
Én hagyom.
Csókjaiddal árasztassz el,
én hagyom.
Szerelmesen nézek Rád,
Te tudod:
Hogy ezt bevallani
soha nem fogom.
Mert bennem él
a múlt összes emléke,
mely könnyeket és fájdalmat
hozott a szívembe.
Fájdalmat, melyet felhőtlen
boldogság előzött meg,
mert hittem.
Már nem akarom,
hogy ez az érzés fájjon,
ezért inkább nem hiszem...
S Te féktelen vad szenvedéllyel ölelsz továbbra is,
mert hiszed: Szeretlek.
