Vajon az ember tényleg képes, csak a saját maga generált gondolatok által jobbá tenni, tudatosan az életét? Szerintem igen.

Pár hete úgy döntöttem, nem hagyom felbosszantani magam, minden problémával csak max. 2 percig vagyok hajlandó foglalkozni, aztán mosolygok egy nagyot. És bevált. Már az sem bosszant, ha egy ígért telefon nem érkezik meg, ha egy régen várt ismerős mégsem jön, ha a program nem úgy alakul, ahogyan terveztem. És iszonyatosan jó érzés az, hogy a mosolyommal bárkire tudok hatni:) De félek. Tarthat-e örökké ez? És ha én nem bírok már mosolyogni a problémákon, (amikből nem kevés van nekem sem), akkor lesz-e valaki aki kedvesen rám mosolyog és azt mondja: " nyugodj meg Kedves, minden rendben lesz!"

 - Szia, hoztam csokitortát, mert tudom, hogy régóta szerettél volna enni.

- Ó de kedves vagy, most nem kérek, köszi. Nincs túl jól a gyomrom. Edd meg nyugodtan az egészet.

- Na jól van, azért hagyok egy szeletkét, hátha később jobban leszel, és megkívánod.

- Igen, az meglehet. 

Később, pár óra múlva.

- Nem etted meg a tortát, amit hagytam, még mindig nem jó a gyomrod?

- Nem, a gyomrommal minden rendben van, csak láttam mennyire ízlett a torta, meghagytam Neked. Majd legközelebb Én hozok, és közösen esszük meg jó ?:)

Megtehetnéd – a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.

 Ez a szó lassan (vagy nem is olyan lassan) értelmét veszti. Hiszen mindenkinek mondjuk, de nem gondolunk bele, hogy anno mit is jelentett ez a kifejezés.

Szeretni vkit többféle módon lehet:

• barátilag:  jó vele beszélgetni, tudjuk, ismerjük NAGYJÁBÓL a hibáit,  nem feltétlenül értünk vele egyet mindenben, és azonnal nemet tudunk mondani HA olyan dolgot kér tőlünk, amihez nincs kedvünk.
• szerelemmel: hasonló az barátihoz, a NEM-et  mondás kivételével. Itt már elgondolkozunk, és NÉHA olyan dolgot is megteszünk, csak azért, hogy a másik érezze, fontos nekünk annyira, hogy áldozunk magunkból valamit. 

Egy szerelmi viszonyban, igen, akár akarjuk akár nem, mind két félnek áldoznia kell magából , hiszen különbözőek vagyunk, és ez az áldozás akkor lesz TÚL SOK, mikor a másik féltől nem látjuk, hogy Ő azonos mennyiséget adna magából. Egy ideig még mondjuk, hogy "szeretlek", de már tudjuk, hogy mi hiába érezzük ezt. Hogy mi TÉNYLEG mindent megtennénk azért, hogy a csodálatosan szép, harmónia fenn maradjon, de a másikat ez már nem érdekli annyira, vagy hozzászokott, hogy a másik ad bele mindent. 

Ez idővel ki falsul, és azt mondjuk: " Elég volt! Én nem kaphatok odafigyelést, türelmet, törődést?"  -

• Odafigyelés: szem előtt tartani, hogy a másiknak milyen igényei vannak, ismerni annyira, hogy ezek milyen ütemben, módon változhatnak.
• Türelem: mindenkinek vannak rossz napjai, ilyenkor csak egy kedves mosoly, simogatás, egy -egy biztató szó: "minden rendben lesz Kicsim..."
• Törődés: Ha nekem jó, és tudok azért tenni, hogy a másiknak is jó legyen, ÉS ezzel nem csorbítom meg önmagam, hát tegyem meg!

 - Hát de. Csak talán egy másik embertől, aki nem csak mint BARÁT, hanem mint SZERELEM fog tudni szeretni minket. 

 Ilyenkor tényleg érdemes elgondolkodni azon, hogy miért is mondja a másik nekünk azt: SZERETLEK. 

 Láttátok volna Vacskamatit! Irult-pirult, sápadozott, táncolt, ugrált, sikongatott, simogatta, dédelgette, becézgette, lehelgette a virágját. Igen boldog volt.

Hát így zajlott le az a születésnap.

Aztán elmúlt. Sok kedd elmúlt. De egyik sem volt Vacskamati születésnapja.

A virág meg! Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törődött vele? Nem törődött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.

A virágnak odalett zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.

Egészen addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy „dömdödöm”.

– Hallottátok? – mondta Ló Szerafin. – Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.

Hogyne hallották volna!

– Bizony nem gondozza a virágját.

– Bizony nem öntözi.

– Bizony rá se néz.

– Bizony hervadozik szegény virág.

– Bizony kornyadozik.

Így beszélt Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg Lajos.

– Jaj, elfelejtettem – sápítozott Vacskamati. – Pedig az én virágom, Vacskamati virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok.

– Hát akkor gondozd!

– Hát akkor öntözd!

– Hát akkor törődj vele!

A virág hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve. Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltől estig, estétől reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.

És két nap múlva azt mondta:

– Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz, mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék lilállani, tessék kékelleni!

Na, erre megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.

– Mit képzelsz – mondta Ló Szerafin –, hónapokig nem törődtél vele, és most azt hiszed, két nap alatt virulni fog?!

– Zöldelleni!

– Sárgállani!

– Lilállani!

– ékelleni!

– Dömdödöm!

– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.

– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.

– De igenis elvesszük!

– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.

Csodálkozva néztek rá.

– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?

– Döm.

Megkérdezték hát a virágot.

– Akarsz Vacskamatinál maradni?

A virágnak szép virághangja volt.

– Igen – mondta.

– De hiszen nem öntözött!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen nem kapálgatott!

– Tudom – mondta a virág.

– De hiszen rád se nézett!

– Tudom – mondta a virág.

– Aztán meg agyonöntözött.

– Tudom – mondta a virág.

– Agyonkapált.

– Tudom – mondta a virág.

– Sápadt lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Csenevész lettél.

– Tudom – mondta a virág.

– Akkor még miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.

– Azért, mert szeretem – mondta a virág.

– Miért szereted? – háborgott Aromo.

– Csak – mondta a virág.

Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.

– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.

A virág meg azt mondta:

– Hiszi a piszi.

És olyan boldog volt, amilyen még soha.