aug
25

 A kérdés, amit fel kell tennünk magunkban: képes vagyok annyi áldozatot hozni az életemben, amivel egy gyermek jár? Tudván azt, hogy semmiféle segítséget nem kapok sem a családomtól, sem a gyermek apjától. 

A gyermek minimum 18 éves program. Minden elismerésem azon anyáknak, akik már az állapotosság legelső pillanatában tudják, h egyedül lesznek, és mégis megtartják. Persze más a helyzet, mikor párkapcsolatban csusszan be a bébi, és közben dönt úgy a kispapa, hogy ő ezt mégsem így gondolta....Nem könnyebb, de másabb....

HA egy picike kétely is van bennünk, h igen mi ezt akarjuk, és végig csináljuk, akkor ne tegyük! Abban a pillanatban, mikor eldöntjük, h megtartjuk a bébit: felelősséget, örök életre szóló felelősséget vállalunk egy másik ember iránt. 

Ehhez Én MOST túl önző vagyok. Nem akarok más iránt felelősséget, hiába az én vérem, az én klónom. Egyedül vagyok, és önző. 

Persze más lenne a hozzá állásom, ha a magzat másik klónozójával még kapcsolatban lennénk, akkor igen, azt mondanám: MI csináltuk, MI vállaljuk. 

Mindenképp mindig a nő jár **arul. 

2-en vannak a BOLDOGSÁGBAN.

1.: megtartás egyedül                                                            2.: abortusz egyedül

Úgyhogy tabletta elő, és ne foglalkozz azzal, h a természet ha adja el kell fogadni.. Az ilyen dolgokat sajnos nem mindig lehet...

Csak tudnám a kisebbség hogyan tud úgy gondolkozni, h mindegy mennyi van, elfér még egy..... :D

 

aug
24

Gyermekvállalás egyedül

Címkék: érzelem ember | Szerző: Hefnersbun | 12:37 pm

A kérdésben dr. Juhász György szülész‑nőgyógyász szakorvos több évtizednyi tapasztalattal ad némi támpontot

- A nő amennyiben nem vállalja a gyermeket, és az abortuszt választja: a műtét után már soha nem lesz önmaga, soha nem fog tudni azzal a magabiztossággal, és önbizalommal fordulni emberek és a férfiak felé, mint előtte. 

- A gyermeket ne azért vállalja egy nő, mert családot szeretne, hiszen megtörténhet, hogy a várandósság első pár hónapjában az apa is örül, és várja, aztán már nem érdekli annyira, vagy beleun, és elmegy, tehát hiába volt az előre, közösen tervezés, ha az apában nincs meg a "valóban belőlem is lett csoda" iránti felelősség érzet. Nevelni minden esetben az anya fogja a gyermeket, hiszen a mai társadalomban, az apa szerepe kimerül a szexpartnerségben, ezen kívül mindent, ami a gyermekkel kapcsolatos általában az anyák teszik, élik meg. Még egy nagyon jól működő házasságban is. Ez így van genetikailag elosztva. 

- A gyermekét egyedül nevelő nő a férfiak szemében (ne erre kíváncsi vagyok) sokkal vonzóbb egyéniség, mivel azt mutatja: igen, én egyedül is tudom vállalni az életet, nem állhat semmi utamba, vagy tudsz velem lépést tartani, és lehetünk társak, vagy nem. ( valami ilyesmi)

 

Az én gondolataim ezzel kapcsolatban:

A gyermek tudja hogy mikor érkezzen. Hogy Én az adott pillanatban nem gondoltam rá, igen. De vajon mennyi jogom van szembe menni a természettel? Hiszen az életemben már elértem mindet, amit karrierileg elakartam. Mi akadálya van annak, hogy most egy másik, új életet kezdjek élni?

aug
20

Augusztus 20.

Címkék: érzelem lélek szeretet | Szerző: Hefnersbun | 8:09 pm

 Ezzel a dátummal eljön a nyár vége.

Egy kis összegzés az idei nyárról:

Megismertem egy férfit, akivel lehet hogy nem kellett volna, hiszen teljesen különbözőek vagyunk,  és mégis... talán a különbségek vonzása..:)

Megismertem egy férfit, akit sajnáltam volna, ha nem ismerem meg.

 

 

Az előbbi megperzselt, hirtelen vad és szenvedélyes szexuális kapcsolat volt ez. És ahogy annak lennie kell, nem is tartott sokáig.

 

 

 

 

 

 

Az utóbbi egy nyugodt, mély érzéseken alapuló barátság. 

 

 

 

Hogy a két férfi egy és ugyanaz? Igen :) Az én életemben úgy tűnik ez a két dolog, a vad perzselés, és a nyugodt mély érzelmek nem tudnak kéz a kézben járni. 

Tehát a nyár felejthető, színes, értékes volt. Kíváncsian várom a következő hónapokat, hogy mivel ajándékoznak meg engem. :) Boldogság, önzetlen szeretet, odaadás? Igen talán ezekkel az érzésekkel.. IS :)

 

aug
19

Hangtalan

Címkék: érzelem szerelem | Szerző: Hefnersbun | 3:23 pm

Szerelmének hiánya olyan elemi erővel tör rám, hogy nem tudok gátat szabni az érzésnek, hogy   zokogva üvöltsek, kiabáljak bele a levegőbe... hangtalan.

Hiszen mi értelme a hangos szónak, mikor a szívem csendben összesorvad a gyász alatt.

Mi értelme a könnyeknek, melyek kiapadhatatlanul folynak le az arcomon?

Néma gyász ez, amit a külvilág soha nem láthat meg rajtam. 

Ahogy némaságot fogadtam azért, hogy a boldogságot nehogy elriasszam, úgy a fájdalmat is némán kell tűrnöm.

Pedig hogy szerettem volna kikiabálni magamból, őrült nevetések közt: BOLDOG VAGYOK!!!!

Szerelmének hiánya olyan elemi erővel tör rám, hogy nem tudok gátat szabni az érzésnek, hogy   zokogva üvöltsek, kiabáljak bele a levegőbe... hangtalan.

 

aug
18

Szingli

Címkék: érzelem | Szerző: Hefnersbun | 7:47 am

 A szingliségről: Egyedülálló nő vagy férfi, akinek a tudatos ÉN életébe huzamosabb ideig nem fér bele a társ vagy család. Jellemzően rövid kapcsolatokat tud csak kialakítani, általában nagyvárosi ember, aki úgy vélekedik Önmagáról, hogy érzőbb lény, mint a többi, "CSAK" őt nem érti meg senki. Aki megpróbálja, az már viszont bele akar szólni az életébe, és szabályozni Őt. Általában a nagyvárosi életet használja ki ennek igazolására:

"Én próbáltam de nem jött össze" 

Tehát a szingli ember, alapjában véve egy önző személyiség, aki mikor már elege van abból, hogy nincs mellette egy olyan ember, akiről tudja, hogy szereti, és elfogadja olyannak, amilyen (mert ez nagyon fontos neki, hogy úgy, ahogy vagy, változtatások nélkül), úgy tudja meghódítani a következő szerencsétlen áldozatát hogy: 

megmutatja, hogy milyen ember, milyen társ IS tudna lenni ha akarna, és ha mégsem jön össze a dolog (ez pár héten belül kiderül), akkor rá lehet fogni arra, hogy a másik ezt vagy azt nem csinált, be akarta Őt szabályozni, és minden egyebet előhúzni, ami más esetben, egy valóban társra vágyó emberben meg sem fordulna, mint hiba lehetőség.

A szingli mikor azt mondja: szeretet éhségem van, csak jelzi, hogy (kb. 1-2 hétig, de nem tovább.) hajlandó megosztani a gondolatait, az ágyát, az életét mással is. Amit elfelejt közölni a másik féllel: hogy ne élje bele magát (mert bele kell, hiszen akkor nincs meg a boldogság érzete, ha nem szeretik teljesen, önmagáért) nagyon, hiszen úgysem fog sokáig tartani.

A szingli társául a magányt választja. Saját, felnőtt, önálló döntések után. ÉS valljuk meg.. nem könnyebb sajnáltatni magunkat: hogy minket senki nem ért meg? hogy sosem találom a boldogságomat? Dehogynem. Sokkal könnyebb, mint feladni az önzőségünket, és nem hagyni, hogy mindig a másik harcoljon a közös boldogságért. Teljesen feleslegesen, hiszen már az első 2 hét után, csak nyűg, csak kötelező valaminek érezzük, és ugye a szingli nem tesz semmit, ami kötelező, amit úgy mond elvárnak tőle.

 Hogy milyen gondolatok vannak egy szingli fejében? Ezt is tudom, hiszen át estem ezen a korszakon is.

Úgysem fog tudni szeretni olyannak, amilyen vagyok, akkor minek erőltessem? Nem fér bele az életembe a párkapcsolat (mert abba mondjuk nekem is bele kéne tennem magam).  Miért lenne nekem szükségem bárkire is, tökéletesen elvagyok én magammal, hiszen mindig lesznek haverok, akikkel eltudok menni szórakozni, néha van egy ember, akit eltudok majd csábítani h a romantikus énemet is mutassam, aztán kihajítsam mint egy használt szőnyeget, amit csak ki kéne porszívózni, és újra a lakás legszebb dísze lenne. És itt: csak ki kéne.... Miért KELL nekem bármit is tennem?

Nem nem kell. Semmit nem kell, de a szingli csak akkor jön rá, hogy nem is voltak olyan iszonyatosan nagy KELL dolgok, mikor összetalálkozik a következő pácienssel, és aki már az első hét után kiadja az útját, mert az a másik is egy önálló, önző ember, és megköveteli mindazokat a tetteket a társától, amikre egy szingli képtelen. Akkor a szingli nagyon szerelmes éppen, és nagyon csalódott, ami még jobban erősíti benne a tudatot: neki nem kell senki. 

Az meg sem fordul a fejében, hogy az élet körforgás. Egyszer mi teszünk meg valamit mással, aztán ugyanazt megteszi velünk is más. 

Nem mindig igaz, és iszonyatos kitartás kell hozzá de: a körnek meg lehet találni a kezdetét, és akkor, ott megfogva azt mondani, hogy nem, én nem körbe-körbe akarok menni, hanem azon az egyenes úton, ami a körből lett.

A szenvedő alany, aki össze találkozik egy szinglivel, és még nem ismeri ezt a jelenséget, fel sem fogja szinte, hogy mi volt a baj, hiszen Ő valóban szerette a másikat, valóban mindent megtett (általában erőn, és hülyeségen is túl). És nem tudja felfogni, hogy akkor most mit is rontott el? Hiába mondják neki az ismerősök, hogy nem rontott el semmit, addigra a szenvedő alany magába zárkózik, elhiszi, hogy Ő ALKALMATLAN egy társat találni maga mellé, és így HURRÁ! kialakul egy újabb szingli. 

 Mindenki úgy éli az életét, ahogy tudja és akarja. De könyörgöm kedves szinglik: ne csapjatok be másokat azzal, hogy ti szeretet éhségben szenvedtek! Csak a Ti döntésetek miatt érzitek ezt, hát tegyetek TI azért, hogy másképp legyen. Persze csak ha akartok ;)

 

 

süti beállítások módosítása